24/25 Tanév eseményei

2025. november 13.

by Sajbán Anna

Felkerestem a 24/25-ös év Kir-Dev Körvezetőjét, Bujdosó Gergőt, hogy megköszönve munkáját egy összefoglaló blogot készíthessek a Kör eseményeiről ebben az évben.

Bujdi rengeteg munkájának és kitartásának köszönhetően, sok projekt készült el, a Körön belüli barátságok mélyültek, az újoncok pedig izgatottan vágtak bele a webfejlesztés tanulásába ebben az évben is.

Bujdi nagyon jó barátja - és egyben a Körvezető helyettese - Mozsár Máté ott állt mellette végig, és támogatta, akinek a Kör szintén hálás.

Most őket kértem meg, hogy foglalják össze az elmúlt év eseményeit:

"Habár egy belátható méretű blogposztban nem lehet összeszedni a sok élményt, amit a körrel közösen átéltünk a 24/25-ös tanévben, ebben a blogposztban én mégis megpróbálom ezt.

Rögtön az év elején, újonnan felvett tagjaink kiálltak standolni a Schönherz kollégiumban, hogy a Simonyi Tankörlátogatás keretein belül a gólyák már év elején megismerhessenek minket.

Az egyik nagy terv a félévre a közös kódolási alkalmak rendszeresítése, szaporítása volt. Így a kezdeti lendületben két irodát is kaptunk ennek helyszínéül. Októberben a H1 systems modern tárgyalójában tartottunk egy Kir-Jamet, majd december elején az Aeroco irodájában. Ezen felbuzdulva a klubszoba projektet is megpróbáltuk felpörgetni, érezvén, milyen ha van egy rendes irodája a csapatnak.

Ám egy átlagos Kir-Jamnek nem mindig volt ilyen fancy helyszíne, általában inkább a kollégiumi szakkolis termek, név szerint a 102, 103, 1319, 1320 adtak helyet. Bár reményeink szerint ez tavaszra már változni fog, hiszen már az új klubszobánk végső helyszíne is kialakult, a 319, korábbi SEM-es labor fogja a jövő Kir-Deves és schdesignos lelkes tagokat egy office spaceként kiszolgálni.

De szerencsére nem csak kódolásból állt az életünk a félévben, hiszen a szakmai tudáson kívül a körben nagy hangsúly van természetesen a közösségen is.

Idei téli táborunkkat a LEGO-val közösen szerveztük, a két kör egy kellemes hétvégét töltött a Velencei tótól nem messze. Borkóstoló, túra, workshopok és kvízek is voltak a táborban így mindenki megtalálta a számára kellemes elfoglaltságot.

Izgalmas programokat is szerveztünk az évben a gyűlések utáni közös beszélgetéseken túl. Voltunk többek között bowlingozni, biliárdozni, bringázni is. Valamint a már hagyománnyá vált Kir-Karácsonyt is megtartottuk, melyre minden évben szívesen látjuk öregtagjainkat is egy forralt borra, vacsira és egy üdítő beszélgetésre. Az év során természetesen nyitottunk több alkalommal más körök felé is: egy évindító kszk-s vizipipázást követően a felvételi táborban volt lehetőségük az újoncoknak a Simonyi köreivel valamint egymással ismerkedni. A Felvételi Vacsorán 16 lelkes újonccal bővültünk, akikkel bele is vágtunk a projektekbe.

Ennek a posztnak nem célja, hogy mélyebb belelátást kapjon az olvasó minden egyes projektünkbe, inkább a mennyiséggel szeretném csak érzékeltetni, hogy mennyi munkát raktak a srácok az év során a közösség weboldalakkal való ellátásába. Összesen 36 felkérést kaptunk az év során.

A CMSCH rendszer idén is minden elvárást felülmúlva állta a sarat a megszámlálhatatlan rendezvényen. A QPA során a weboldalt 620 ezer alkalommal töltötték be a játékosok. Ezen felül a rendszert további 15 rendezvényen használhatták a rendezők.

Egy másik nagy év eleji projekt az SCHBody volt, mely azóta belépőosztások hosszú sorait váltotta ki néhány perces várakozásokkal. Volt olyan nap az osztások körül, amikor több mint 2000 ember nyitotta meg az oldalt, hogy regisztrálhasson az ingyenes konditerembe.

A fejlesztésből szerzett tudásunk viszont mit sem ér, ha nincs, akinek továbbadhassuk azt. Így a jövő webfejlesztő generációjának megalapozásaként 11 tanfolyam alkalmat is tartottunk a tavaszi félévben 5 témában.

A nyári táborba több újoncunk és öregtagunk is eljött jelenlegi tagjaink mellett, ami remek csapatépülő alkalomra sikerült!

A Kör a nyári táborunkban megválasztotta a következő, 25/26-os év Körvezetőjét, Danka Marcellt, sok sikert és eredményes körvezetést kívánunk neki!"

by Bujdi

Köszönjük a 24/25 tanév egész Kir-Dev vezetőségének a munkáját!

Panny, Kir-Dev PR