Félévzáró + B.Ú.É.K. - 2022

2022. december 30.

by sepsilaci

#közélet

Boldog Új Évet Kívánunk!

Egy igazán eseményteli félévet és évet tudhatunk magunk mögött. Számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk az év során, valamint rengeteg mérföldkövet is sikerült átlépnünk. Reméljük, hogy számodra is ilyen jól telt a 2022-es év és 2023 is legalább ennyire remek lesz!

Az év utolsó eseményének, a Simonyi Félévzáró, Ami Amúgy Szakestélynek az élménybeszámolójával zárjuk az évet és kívánunk boldog új évet Mindenkinek!

Simonyi Félévzáró, Ami Amúgy Szakestély

Már hagyománnyá vált Szakestély megszervezésével zárta le a Simonyi Károly Szakkollégium az évet. Ennek kifejezetten örültünk, mert a korábbi Szakestélyeket nagyon élveztük mindannyian.

A rendezvény a Szakest elnökválasztásával kezdődött, amit a tisztviselők kinevezése követett. Több tagunk is a tisztviselők sorát erősítette. Volt körvezetőnk, Kircsi (Király Bálint) a Kontrapunkt-ban kapott helyet.

Emellett Trisz (Piller Trisztán) a Szakkollégium Elnöke címe mellé megkapta az etalon részeg tisztséget is, nyilván az utóbbit csak ezen este időtartamára. Feladatát a tőle megszokott lelkesedéssel és szakmai minőségben látta el, igazán büszke volt rá a kör!

Ezután meghallgatásra kerültek az alkohol impotenciában szenvedők és a késők, akik kreatívabbnál kreatívabb indokokkal próbálták megmagyarázni a hiányosságaikat. Ezután a kontrák műsora következett, ami hatalmas sikert aratott.

Az est teli volt meglepetésekkel. A műsor egy pontján a kontrák kihívták a Kir-Dev jelenlegi és összes jelenlévő ex-körvezetőjét, hogy egy sörpárbajban bizonyítsák a rátermettségüket. A résztvevők időrendi sorrendben, legfiatalabbtól a legtapasztaltabbig: Berente Bálint, Bucsy Benjámin, Sepsi László, Fehér János, Király Bálint. Kircsi rutinos győzelmet aratott.

A programot a Krampampuli meggyújtása, majd elfogyasztása zárta.

Félév Csapata

Minden félév végén a Szakkollégium Vezetősége megszavazza egy csapatnak a lehengerlően elismerő Félév Csapata címet, akikről úgy vélik, hogy az időszakban valamilyen tekintetben kiemelkedtek. Ebben a félévben a megtisztelő Félév Csapata címet a Kir-Dev kapta, ennek nagyon örültünk és köszönjük a bizalmat!

Ezekkel a gondolatokkal zárjuk az évet, Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!