yeti
2019. 11. 11.
2 perc
Egy szomorú hírrel kell kezdenem ezt a blogbejegyzést. Történt ugyanis, hogy hőn szeretett Brian szerverünk, aki sokáig kitartóan szolgált és látta el webszerveri kötelességét, mára annyira instabil állapotba került, hogy kénytelenek voltunk kényszernyugdíjazni az öreg harcost.
Szerencsére a sors keze nem volt teljesen kegyetlen velünk, és szert tettünk két egy, bár szintén veterán, de még egészen jól működő utódra. Sajnos az együkükbe egyelőre nem tudtunk életet lehelni (táphiba a gyanú), de pótalkatrésznek még tökéletes lehet.
Az új szerver neve, megtartva a Kir-Dev hagyományos nomenklatúráját, szintén a Family Guy sorozat szereplői közül került ki. Ezúttal Lois-ra esett a választás, és szerencsénkre hardware-es felszereltségében nem kelt csalódást: 2U-s belsejében 24 processzmag mellett 64GB RAM teljesít szolgálatot. Ahogy az alábbi képen is látszik, számítási teljesítményből nem lesz hiány.
Bár az új szerverünkre az átállás még folyamatban van, nem árthat máris a jövőbe tekinteni. Felmerült ugyanis, hogy lehetőség lenne a KSZK Kubernetes rendszerén is hosztolni az általunk készített weboldalakat. Ez amiatt nagyon csábító, hogy így a saját hardware esetleges hibáitól függetleníteni tudnánk magunkat, és egy jól skálázódó rendszeren tudnánk kiszolgálni az oldalakat. Mivel a jelenlegi rendszeren is mindent Dockerben futtatunk, az átállás vélhetően elég simán menne. A jelenlegi szervereinket pedig használhatnánk development environmentnek, CI szervernek, etc.