auth.sch tesztrepülés
2014. június 4.
by tmichel
Már többször volt szó arról (legutóbb az auth.sch koncepciójának felvázolásakor), hogy a Schönherzben megújítjuk és egyben le is cseréljük a jelenlegi SSO megoldásunkat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a következő félévtől a jól megszokott VIR-es bejelentkező felületet nyugdíjazzuk és helyette egy rugalmasabb megoldást adunk. Felhasználói szemszögből nem sok minden változik. A következő félévtől már nem tudsz[^1] majd belépni a VIR felhasználóddal, helyette a schaccodat vagy a BME címtár azonosítódat tudod majd használni.
A fejlesztések már nagyban folynak - mind a KSZK, mind pedig a Kir-Dev oldalán. Ennek előszelét láthatjátok most a megváltozott bejelentkező képernyőn. Az auth.sch már készen áll egy nyílt tesztre, valamint Balo meghegesztette az OpenAM-et, hogy be lehessen jelentkezni VIR-be auth.sch-n keresztül is.
Tehát röviden összefoglalva, mostantól lehetőség van a VIR-be bejelentkezni az ősztől élesedő rendszeren keresztül is. Minden bejelentkezésnél választhatsz, hogy az auth.sch-n keresztül jelentkezel be, vagy maradsz a régi jól bevált formnál.
Bátorítanék mindenkit, hogy próbálja ki az új bejelentkezési módszert. Ezzel nagyban segíted a munkánkat. Az a jó, ha minél előbb kijönnek a bajok és mindenféle bugok a rendszerből, és ősszel már egy stabil és jól használható szoftvert tudnánk átadni.
Előre is köszönjük a segítségedet. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy fejlesztés alatt lévő szoftverről van szó, így ha nem megy valami, akkor mielőtt melegebb éghajlatra kívánsz minket, inkább írj nekünk. Leggyorsabban a #kir-dev irc csatornán érsz el bennünket.
Fejlesztőknek
A körös és egyéb VIR bejelentkezést használó oldalak fejlesztőit és karbantartóit arra szeretnénk kérni, hogy minél előbb kezdjék meg az átállást az auth.sch-ra. Erre már most is van lehetőség. Az auth.sch-hoz zolij készített egy jó leírást, amit a projekt wiki oldalain találtok meg a git.sch.bme.hu-n: itt és itt. Ha bármilyen kérdés van, akkor újfent a #kir-dev irc csatornán tudtok kérdezni.
[^1]: Ez nem teljesen igaz, mert a következő félév folyamán, míg a teljes átállás
meg nem történik, a régi VIR is használható lesz, de csak korlátozottan.